Előnyök az ön javára:
- Fizetés a hotelben
- Helyi szakismeretünk az ön szolgálatában
- 20-60%-os árengedmény
Miért válasszon budapesti fogorvost? Kezeltesse fogait Magyarországon!
Budapesti közlekedés »»
A főváros közlekedéséért a Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV) felel. Budapestet három metróvonallal rendelkezik.
A budapesti Szent István-bazilika
A Szent István Bazilika Magyarország egyik legszebb, legjelentősebb egyházi és
idegenforgalmi nevezetessége. A 60 év alatt felépült műemlék az államalapító
Szent István királyról (997-1038) kapta a nevét. Budapest legnagyobb templomát
- amely két építészeti stílusban (klasszicista és neoreneszánsz) épült -
1905-ben szentelték fel I. Ferenc József uralkodó jelenlétében. A görögkereszt
alaprajzú Bazilika építését 1851-ben kezdték el Hild József építész tervei
alapján - akinek a nevéhez az esztergomi és egri székesegyház is fűződik -
majd Ybl Miklós és Kauser József folytatta a munkálatokat. A 8500 fő
befogadására alkalmas Szent István-bazilikának a belső tere igen gazdag
képzőművészeti alkotásokban. A legnagyobb magyar festők, szobrászok festményei,
szobrai díszítik belül, többek között Than Mór, Székely Bertalan, Benczúr Gyula,
Lotz Károly, Stróbl Alajos, Fadrusz János, Ferenczy Béni, Feszty Árpád munkái.
1971. óta a Bazilikában őrzik a Szent Jobb ereklyét, ami Szent István, első
magyar király mumifikálódott jobb kézfeje. István királyt 1083. augusztus
20-ánavatták szentté, ezért lett augusztus 20. Szent István napja, amikor is a
keresztény magyar államalapításra, a magyar állam fennállására emlékezünk.
A Szent Jobb ereklyét augusztus 20-án megtartott körmenetben viszik körbe a
templom környékén. Húsz évig tartó felújítás után 2003. óta teljes pompájában
fogadja a látogatókat a Szent István-bazilika. A főváros legnagyobb templomának
rekonstrukciójára több mint négymilliárd forintot (mintegy 15 millió eurót)
költöttek. A Bazilikának hat harangja van, a déli tornyában található az ország
legnagyobb, 9 tonnás harangja, a Szent István-nagyharang, amely 1990-ben készült
Passauban, és évente kétszer (augusztus 20-án 17 órakor és Szilveszter éjfélkor)
szólal meg.
DÍJTALAN BELÉPÉS AZ ALÁBBI KONCERTEKRE
Hétvégi koncertek a Bazilikában!
November 11-én, szombaton 19 órakor
MOZART EMLÉKHANGVERSENY
Fellép: Celeng Mária, Balga Gabriella, Honinger László, Asztalos Bence és a
Bartók Konzervatórium énekkara és szimfonikus zenekara.
November 12-én, vasárnap 19 órakor
NORVÉG, FINN ÉS SVÉD VENDÉGKÓRUSOK egyházzenei koncertje
Fellép: Korioslo / Follo Chamber Choirs, Norvégia, Vasa Chamber Choir,
Finnország és Balsta Chamber Choir Svédország.
Állandó miserend
Hétköznapokon:
7 és 8 órakor a Szent Jobb kápolnában
17:30 és 18:00 órakor a Bazilikában
Vasárnap és ünnepnapokon:
8, 10, 12 ,18 órakor a Bazilikában
9 órakor (iskola időben) és 19,30 órakor a Szent Jobb kápolnában
Koncertek a Bazilikában
Október 23, hétfő: 19 órától: Mozart Requiem.
Október 26, csütörtök 14.30 - 16.00 óra között a templom esküvő miatt zárva.
Október 29, vasárnap: 19 órától: Mozart Requiem
November 4, szombat: 19.30-tól: Verdi Requiem
November 12, vasárnap: 19 órától: svéd kórus koncertje
November 18, szombat: 19.30-tól: Mozart Requiem
November 23, csütörtök: 19 órától: Kodály: Missa Brevis (a Magyar Kórusok
Hetének megnyitása)